Magamról


Nos, mondhatjuk régi adósság, hogy személyes adataim nem voltak eddig nyilvánosan megjelenítve, de ennek rendkívül egyszerű oka van, annyi, hogy az ember nem szívesen állítja magát kirakatba egy ilyen súlyos betegség után, amelybe inkább szokás előbb-utóbb belehalni, mintsem kigyógyulni belőle sőt, ráadásul még "szemtelenül jó" egészségi állapotba és közérzetbe is kerülni - hála a búzafűlének.

Igen, ódzkodik az ember attól, hogy miután megírta milyen fajta rákja volt, utána névvel és címmel is vállalja a történteket. Nem, mintha bárki is tehetne róla ugyebár, hogy rákos lett, s nem, mintha meg lehetett volna választani, milyen fajta rák legyen az.

Mindegy, túl vagyok rajta, már nem nyomasztanak az átéltek, s mert időről időre felmerül innen-onnan, hogy ki is áll tulajdonképpen a weblap mögött, hát elmondok magamról mindent, ami fontos lehet, ami esetleg érdekelhet valakit - tulajdonképpen valamilyen szinten így kerek és korrekt minden.

Ezen bejegyzés kelte: 2025.szeptember 03. :
Immár közel 20 éve vállaltam sorsom, betegségem, gyógyulásom történetét nevemmel, telefonszámommal, elérhetőségemmel. Második éve már, hogy egyre inkább a háttérbe vonulok, hobbijaimnak szeretnélk élni így 70 felett. Gyermekeim folytatják - mindig is részt vettek mindenben, ami a termeléssel kapcsolatos, mindent tudnak, mindent ismernek, tökéletesen végzik amit kell.

Ha Ön mégis, mindenképpen velem szeretne beszélni, kérje el telefonszámom Miklóstól, s ő indokolt esetben azt megadja Önnek.

Rákomat jövetően a műtét és a sugárkezelések hatására letérdelt egészségi és fizikai állapotom miatt egy időre lerokkantosítottak, amelyet idő közben mára már megszüntettek, így hát újra harckész vagyok, immár hivatalosan igazolva is :)

Találkozásom a búzafűlével és neki köszönhető gyógyulásom által sarkallva készítettem el első weblapomat búzafűlé témában (egyetlen nap alatt), amely csak azért született, hogy felhívjam mindenki figyelmét erre a csodálatos ajándékra, a búzafűlére - ez 2006 őszén volt.

Weblapomat egy idő elteltével elkezdte a google elég jól hozni. Ennek a weblapnak lett a következménye azután az, hogy szépen lassan, szó szerint, az igények mentén bele sodródtam a búzafű termesztésbe, a lé előállításába.

2007-ben kezdtek sorsszerűen abba az irányba fejlődni a dolgok, hogy a törvények betartása érdekében meg kellett tennem a szükséges adminisztratív lépéseket.

Azóta vagyok minden szempontól hivatalosan is búzafűlé előállítására és forgalmazására jogosult - és már jó ideje vőm Told Miklós is, aki családjával átvette tőlem a stafétát és folytatja a munkát.

2024 azután a nagy változások éve volt.


A családi gazdaságban már hosszú évek óta segítőként, közreműködőként jelen vannak gyermekeim és családjuk.
Az idő előrehaladtával ismereteik teljesek lettek, önállóságuk száz százalékos, mindent pontosan úgy csinálnak, ahogyan kell, a vetőmag beszerzéstől kezdve addig, amíg a búzafűlé fagyasztóba kerül, amíg eljut Önhöz.
Az elmúlt évben én fokozatosan hátrébb léptem, s átadtam a helyet nekik.

Ez évtől (2025.) Told Miklós és felesége, Melinda lányom veszik át az irányítást, szervezést, adminisztrációt, a szállítással kapcsolatos ügyintézést is.

Kérem, fogadják őket is szeretettel, az Önök egészségéért dolgoznak.


Rám és az általam termelt búzafűre, illetve búzafűlére vonatkozó alapadadatok:
Nevem: Told Miklós
Őstermelői azonosítóm: 459709
Felir azonosítóm: AA8683746
NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal) tevékenységi azonosítóm: S770000441876
Adószámom: 79227319-1-22
Elérhetőségem: +36-70/367-9877
Búzafűlé termelésem egyenes folytatása annak, amivel apósom 2006-ban, első magyar búzafűlét előállítő őstermelőként az interneten megjelent.
Ugyanazon módszerrel, ugyanazon vetőmagforrásból, azonos minőségben és ugyanazon hitvallással.
A weblap teljes tartalma tőle származik, változatlanul hagyva, úgy ahogyan azt ő először 2006-ban, majd pedig az azt követő években megfogalmazta.

Üdvözlettel,
szép napot, jó kedvet és jó egészséget kívánva mindenkinek:
Told Miklós